Jó szülőnek és jó gyermeknek lenni

Mit is jelent ez?

Jó szülőnek lenni nem csak a gyermekvállalás, a várandósság és gyermekszülés felelősségét jelenti, hanem a megszületett gyermek életére való folyamatos odafigyelést is.

A gyermeknevelés az egyik legnehezebb feladat a világon.

Az, hogy a legjobb énünket nyújthassuk a gyermekeink számára, némi belső munkát, konfliktusmegoldást kíván a részünkről, és ez sohasem könnyű feladat.

Ha a szülők maguk is súlyos fizikai vagy érzelmi sérüléseket szereztek gyermekkorukban, akkor elronthatják gyermekük esélyeit arra, hogy boldog felnőttkort éljenek meg.

Szülőként az a legfontosabb, hogy felismerjük, tiszteletben tartsuk, és támogassuk a természetes fejlődésüket.

A gyermekek úgy születnek, hogy szeretik a szüleiket, de önmagukat szeretni és maguknak megbocsátani nem képesek. Önmagukat azon keresztül tanulják meg szeretni, ahogyan szüleik kezelik őt és a hibáit. A szidalmazás és büntetés megakadályozza, hogy a gyermekek megszeressék önmagukat, és meg tudjanak bocsátani maguknak. 

A belső gyermek gyakran érzi magát reménytelennek, ennek oka, hogy képzeletét korai életkorában elfojtották.

Nagyon sok minden történhet velünk gyerekkorunkban, amelynek lenyomata felnőttként is velünk marad.

A családok belső kommunikációja és a külvilághoz való hozzáállása mindig nagyon fontos és meghatározó.

A leginkább meghatározó lehet az egész további életünkre az első egy év. Erre az időszakra csak ritkán vannak tudatos emlékeink.

Minden gyermek ártatlannak és jónak születik. Minden gyermek egyedülálló a maga nemében, mindegyiknek megvan a saját sorsa, mert a maga sajátos problémáit hordozva jön a világra.

A lelki sérüléseink jelezhetik ezt, ha például a gondunk van a bizalommal és önbizalommal.

Ha az anyuka azt élte meg, hogy nem tudja táplálni és nem tud gondoskodni a csecsemőéről akkor ezt a kicsi is érzi ezt.